Az idei év első hat hónapja további javulást mutat a hulladék szelektív gyűjtésében városunkban. A komáromi polgárok a 2024-es év első félévében átlagosan 10 százalékkal több hulladékot szeparáltak, mint a tavalyi év második félévében. Már a tavalyi év mutatóiban is jelentős volt előre mozdulás, hiszen a lakossági hulladék 33,55 százalékát gyűjtötték össze szelektíven a polgárok. Az idei év első félévében további előrelépést jeleznek a mutatók, minden válogatható hulladéktípus terén javult a szeparálás aránya. A szelektív hulladék gyűjtéséért és kezeléséért felelős cég adatai alapján, fél éves lebontásban átlagosan 10 százalékkal javult az egyes válogatható hulladék tételek szeparációja. A 2023-as év második félévével összehasonlítva az idei év első félévében 21%-kal több műanyagot és 19-27%-kal több különböző csomagoló anyagot szeparáltak a komáromi polgárok. Az üveg szeparálásának mértéke 8, a papíré 5 százalékkal emelkedett.

„Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél többen bekapcsolódjanak a szeparálásba. A városi intézményeken kívül az önkormányzati iskolákban is kialakításra került egy teljes rendszer, hogy a gyerekek számára az élet természetes része legyen a hulladék észszerű kezelése, szeparálása. Olyan intézményeket is sikerült bevonni, mint a Selye János Egyetem, hogy növelni tudjuk a szeparálás mértékét” – nyilatkozta Keszegh Béla polgármester.

Az elmúlt hónapokban jelentősen növekedett a lakossági érdeklődés a megújult gyűjtőudvar iránt is, de a gadóci városrészben található új komposztáló is nagy népszerűségnek örvend. A komáromi polgárok itt díjmentesen adhatják le a zöld hulladékot és ingyen vihetnek komposztot is a kertészkedéshez. A gadóci komposztáló mulcs készítését is tervezi, amelyet majd elsősorban a városi kertészeti munkálatokhoz használnak, de alkalmanként a polgárok is igényelhetik. Sokak számára viszont gondot jelent a hulladék elszállítása, ezért a város önkormányzata a KN Smart taxi szolgáltatás bevezetését tervezi, amely a lakossági kérésekre reagálva, szimbolikus díjszabásért a háztartásoktól szállítaná el a zöld- és építkezési hulladékot, valamint a használaton kívüli, lomtalanított háztartási bútorokat.

Városunk önkormányzata folyamatosan szigorítja az illegális lerakatokért kirótt büntetéseket és több helyen fotócsapdákat is felszereltek. A város továbbá arra is rendszeresen felhívja a polgárok figyelmét, hogy a zöldhulladékot és az építkezési hulladékot tilos a kukákba rakni és szintén tilos bármilyen hulladék elhelyezése a kukák mellé. Ennek eltakarítása és elszállítása éves szinten jelentős kiadásokkal jár és csak tovább növeli a városi hulladékgazdálkodás költségeit.

Az őszi hónapokban folytatódik az új kukatárolók kiépítése és a meglévők felújítása. Ennek keretében még több, színes, a szeparált hulladék elhelyezésére szolgáló kukát helyeznek ki. Egyes lakótelepeken fokozatosan csökkentik majd a kevert lakossági hulladék tárolására szolgáló lerakására szolgáló kukák számát, de ezzel párhuzamosan növekszik majd a szeparált hulladék elhelyezésére szolgáló konténerek száma.

Több, köztük városunkban is elvégzett felmérés igazolja, hogy a lakossági hulladék közel 90 százaléka szeparálható, tehát még bőven akad tennivaló a már meglévő 35 százalékos szeparálási arány növelésében. Ez azért is fontos, mert ennek mértéke jelentősen befolyásolja a hulladékgazdálkodással kapcsolatos költségeket. A hulladékelszállítási díj, közismertebb nevén szemétdíj vagy kukaadó lényegében három részből áll. Egyrészt a város fizet a szolgáltatónak a hulladék elszállításáért, másodrészt fizet a hulladéklerakatot üzemeltető cégnek, hogy átveszik és elrakják a szemetet, harmadrészt pedig fizet az államnak egy tonnánkénti összeget. Ez a tétel annál magasabb, minél kisebb a szeparálás mértéke az adott településen. A kommunális vegyes hulladék elszállítása és lerakása egyre drágább, viszont a szeparált hulladék elszállítását nem kell a polgároknak megfizetni, ugyanis annak költségeit a szelektív hulladék gyűjtéséért és kezeléséért felelős cég fedezi. Így a nagyobb mértékű szeparálás jelentősen mérsékli a hulladékgazdálkodás kiadásait.

2025-től újabb előírások válnak kötelezővé az önkormányzatok számára. A településeknek biztosítaniuk kell a textilfélék szelektív gyűjtését, továbbá a kevert, vegyes hulladék szétválogatását is, válogató sorok segítségévbel. Ezek az intézkedések várhatóan tovább növelik az önkormányzatok hulladékgazdálkodásának költségeit. A szeparálás mértékének további javulása azonban sokat segíthet a kiadások féken tartásában. Tehát jól járunk, ha szelektálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük