5°C - Komárom A komáromi Zichy-pont Közösségi Központ adott otthont nemrég Pézman Andrea vizuális művész A Hiány című projektje bemutatójának. Az érdeklődők a kiállításon betekintést nyerhettek abba a gondolatvilágba, amelyben a művész az emberi kapcsolatok, a környezet és a kommunikáció kérdéseit vizsgálja. A komáromi projektzáró tárlat központi motívuma a szék volt. Pézman Andrea elhagyott, használaton kívüli székek grafikai és fotográfiai lenyomatain keresztül fogalmazta meg gondolatait. Az alkotások szimbolikus jelentéstartalmat kaptak: a társadalom sérülékenyebb, gyakran háttérbe szoruló csoportjait idézik meg, azokat, akik a rohanó mindennapok zajában sokszor észrevétlenné válnak.
A művész személyes élményei is meghatározzák alkotásait. Mint elmondta, a szék motívuma váratlanul vált fontos elemmé művészetében. „Nem számítottam rá, hogy valaha a szék ilyen fontos szerepet fog játszani az alkotásaimban. Amikor édesapám elhunyt, készítettem egy sorozatot Reggelente címmel. Ebben az édesapámat a tolószék jelképezte, a fiamat pedig egy kis szék. Akkor ötéves volt, és egyértelművé vált számomra, hogy a székek egy-egy embert képviselnek – egy gyermeket, egy felnőttet, talán egy beteg vagy idős embert” – fogalmazott a művész. Hozzátette, hogy munkájával édesapja elvesztését is feldolgozta, miközben az emlékezés örömét is megjelenítette. „Valamilyen szinten azt az érzést is meg akartam mutatni, hogy a generációk közötti kapcsolat nem szakad meg. Az, hogy édesapám találkozott a fiammal, számomra annak a jelképe, hogy a gondolkodás és az értékek tovább élhetnek” – mondta.
Pézman Andrea alkotói módszerét a minimalista szemlélet, valamint a kísérleti grafikai és fotográfiai eljárások jellemzik. Fontos szerepet kap munkáiban az intuíció, a véletlen és az anyaggal való tudatos kísérletezés. A művész rendszeresen törekszik arra, hogy új technikákkal is megismerkedjen, és alkotásait folyamatosan megújítsa. „Mindig igyekszem új technikához nyúlni, és kihívásként tekintek az új projektekre. A kiállításon kétféle alkotás jelent meg. Az egyik kisebb méretű grafika, amelynél műanyag dúcokat használtam, ezeket marattam, illetve égetőpisztollyal alakítottam ki a formákat, majd klasszikus rézkarc módjára nyomtattam ki őket. A másik technika fotóalapú volt. A képeket manuálisan és digitálisan is manipuláltam: kivágtam részleteket, letakartam bizonyos elemeket, majd hígító segítségével sértettem meg a pigment tapadását, és japán papírra nyomtattam át az így kapott motívumokat. Az egész folyamat egy hagyományos grafikai présen keresztül valósult meg” – ismertette alkotói módszerét.
A művész munkásságát az a ritka képesség jellemzi, hogy egyszerre képes figyelni a közösség igényeire, a kulturális értékek megőrzésére és a személyes történetek erejére. Éveken át Pozsonyban élt és ott fejlődött szakmailag, azonban fia már Komáromban, magyar iskolában tanulta az első betűket. Hazaköltözött, miközben továbbra is a fővárosban dolgozik: a képzőművészeti főiskola oktatója. Számára a család jelenti a legfontosabb támaszt, ugyanakkor következetesen őrzi saját alkotói identitását és szakmai önállóságát. „Úgy érzem, hogy a boldogság nem nagy, látványos dolgokból áll, hanem apró mindennapi történésekből. Számomra az jelenti a legnagyobb örömet, hogy van egy fiam, egy szerető családom és egy munkám, amit szeretek. Mindig új kihívások várnak, így nem érzem az idő múlását, mert folyamatosan van megoldandó feladat. Bízom abban, hogy lesznek olyan művészeti projektek, amelyek túlélnek engem” – fogalmazott Pézman Andrea.
