Komárom egyik különleges emléke, Nepomuki Szent János szobra most újra a városlakók elé kerül a Spiccen, a Vág és a Duna folyók találkozásánál. A hidak és vizek védőszentje korábban az Erzsébet-szigeten álló „Sárkány-kápolnában” kapott helyet, ám a csapóhíd építésekor a kápolnát lebontották. Most a CEF Alapítvány Duna alapjának 6 ezer eurós támogatásával került vissza a város egyik kedvelt pihenőzónájába.

Az Erzsébet-szigeten egykor Nepomuki Szent János tiszteletére emelt kis kápolna állt, amely a helyi emlékezetben gyakran „Sárkány-kápolna” néven él. A hagyomány szerint Sárkány János és István fogadalomból emeltették 1815-ben, miután viharba került hajóútjukból szerencsésen megmenekültek. A kápolna a korabeli tájékozódási pontok alapján a Pokol vendéglő közelében, a mai hídlejárat környékén állhatott.

Az eredeti kápolnát alacsony fekvése miatt gyakran elöntötték a dunai árvizek, ezért egy magasabb töltésen építettek egy újat. Ezt az épületet végül 1968-ban bontották el a csapóhíd környékén zajló munkálatok során.

A Nepomuki Szent János-szobor a 18. században készült mészkőalkotás, amely ma a komáromi Duna Menti Múzeum gyűjteményében található, felújított állapotban. Feltételezhetően a kápolna egyik falfülkéjében állhatott. A szobor restaurálása során Csütörtöki András restaurátor elkészítette annak másolatát is, amely most a Spiccre került ki, márványtalapzatra helyezve.

Ki volt Nepomuki Szent János?

Nepomuki Szent János a közép-európai katolikus világ egyik legismertebb szentje, különösen a hidak, folyók és vízen járók védőszentjeként tisztelik. 1345 körül született a mai Csehország területén fekvő Nepomukban. Katolikus pap és jogtudós volt, akit IV. Vencel cseh király parancsára végeztek ki, mert nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot, és nem árulta el a királyné által tett gyónás tartalmát.

A legenda szerint a prágai Károly hídról a Moldva folyóba dobták, és halálának helyén öt csillag jelent meg a víz felszínén – ez lett az egyik legfontosabb jelképe, amely a róla készült szobrokon is gyakran megjelenik.

Később Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok védelmezőjeként, a vízi veszélyek elleni oltalmazóként, valamint a hidak, a molnárok, a hajósok és a halászok patrónusaként tisztelték. Közép-Európában – Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában – számos régi hídnál vagy folyóparton található róla szobor vagy kápolna. 1729-ben avatták szentté, és kultusza a 18. századtól robbanásszerűen terjedt el a Habsburg Birodalomban, így ennek köszönhetően Komáromban is emeltek kápolnát és szobrokat tiszteletére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük