Tizennegyedik alkalommal kel életre Komáromban a Fonográf Fesztivál, amely idén is a minőségi zenei élmények és a kulturális sokszínűség jegyében várja a közönséget. November 19. és 22. között az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a RÉV – Magyar Kultúra Háza ad otthont a gazdag programkínálatnak.

„Ez az igazi, minőségi, világszínvonalú muzsika fesztiválja” – fogalmazott Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója. Hozzátette: bár a rendezvény alapvetően a zenére épül, néhány éve a tánc is hangsúlyos szerepet kapott a programban. „Három éven át a Győri Balett volt a vendégünk, idén pedig a hazai egyetlen professzionális táncszínház, az Ifjú Szívek, a Magyar Állami Népi Együttessel közösen mutatkozik be a fesztiválon.” Az igazgató szerint a cél továbbra is az, hogy világszínvonalú produkciókat hozzanak Komáromba, megmutatva az itt élőknek, hogy a legmagasabb művészi minőség nem csak a fővárosban érhető el.

Bár az idei évben elmarad Miklósa Erika várva várt koncertje, a szervezők különleges pótlásról gondoskodtak: Laboda Róbert „Könnyedén” című új kötetének bemutatóját tartják november 18-án, este 6 órakor, a felújított művelődési központ előcsarnokában. A nagyközönséget pedig november 20-tól várják a zenei programokra: „A magyar popzene egyik legikonikusabb alakja, Charlie érkezik városunkba, másnap pedig a Boban Markovic Orkestar ad koncertet – ők már néhány éve hatalmas sikert arattak itt Komáromban” – mondta Lakatos Róbert. A fesztivál ezen az estén sem ér véget: a RÉV-ben a Fanfara Komplexa balkáni fúvós zenéje forrósítja tovább a hangulatot, majd táncház zárja az éjszakát.

A program november 22-én, szombaton családi előadással folytatódik: Paár Julcsi Rókatánc című táncos-mesés produkciója várja a gyerekeket és szüleiket. Délután a Jókai 200 programsorozathoz kapcsolódva különleges koncert lesz a Tiszti Pavilon dísztermében, ahol Ladislav Fančovič zongoraművész és Gál Tamás színművész közösen adják elő Liszt A holt költő szerelme című művét – amelyet Jókai Mór egyik elbeszélése ihletett. A koncert második részében Fančovič Liszt-műveket szólaltat meg.

Este 7 órától ismét a táncé a főszerep: az Ifjú Szívek Táncszínház és a Magyar Állami Népi Együttes közös előadása zárja a művelődési központ programjait. A fesztivál fináléja este 9 órakor lesz a RÉV-ben, ahol a Noga Band és a MárTones közös koncertje koronázza meg a négynapos rendezvénysorozatot. Novemberben Komárom ismét a zene, a tánc és a kultúra fővárosává válik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük