Tomáš Drucker oktatásügyi miniszter Komáromba látogatott, ahol a Tiszti pavilonban kerekasztal-beszélgetésen vett részt a megyei önkormányzatok, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), a Városok Szövetsége, valamint a helyi önkormányzat képviselőivel. A találkozó központi témája az oktatás jövője volt a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken, különös tekintettel a csökkenő demográfiai mutatókra és az iskolahálózat optimalizálásának szükségességére.

Szlovákiában évek óta csökken a tanulólétszám, ami érezhető nyomást gyakorol az oktatási rendszerre. Egyre több kisiskola kerül nehéz helyzetbe, ez alól Komárom sem kivétel. „Nem az a célunk, hogy bezárjunk iskolákat vagy óvodákat, hanem hogy a gyerekek számára elérhető és minőségi oktatást biztosítsunk” – hangsúlyozta Keszegh Béla, Komárom polgármestere. „A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy a nagyon kis létszámú intézményekben gyengébbek a tanulmányi eredmények, hiányzik a pedagógusválaszték és a szaktudás sokszínűsége. Ezért fontos, hogy közösen gondolkodjunk a jövőről” – tette hozzá Keszegh Béla.

A miniszter megerősítette: az oktatási tárca olyan iskolahálózat kialakításán dolgozik, amely jobban fel tudja készíteni a diákokat a gyorsan változó világra. „Erősebb, robusztusabb középiskolákra van szükségünk, hogy a diákok olyan tudással lépjenek ki, amellyel akár Szlovákiában is boldogulni tudnak” – fogalmazott Tomáš Drucker. „A cél nem a meggondolatlan reform, hanem a fokozatos és felelős átalakítás, amely nem okoz destabilizációt sem a nemzetiségi, sem az egyházi vagy magánintézmények esetében” – tette hozzá a miniszter.

A találkozón kiemelt téma volt a magyar nyelvű oktatás jövője, különös tekintettel az óvodákra és alapiskolákra. „Kevés a jó minőségű magyar anyanyelvű pedagógus, ezen változtatni kell” – ismerte el Tomáš Drucker. Keszegh Béla ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Aki a rajtnál nem kapja meg a megfelelő passzt, az lemaradhat. Aki pedig tehetséges, de nem talál lehetőséget, lehet, hogy elhagyja az országot, és nem tér vissza. Ezért is örülünk annak, hogy a miniszter hajlandó nyíltan beszélni a pozitív diszkrimináció lehetőségéről.”

Keszegh Béla úgy látja, a legnagyobb kihívás az, hogy végre világos célokat tűzzön ki az állam. „Nem elég a felszínt kapargatni és érzelmi vitákban élni – felelősen kell gondolkodnunk arról, hová akarunk eljutni tíz-húsz év múlva. Ehhez viszont világos stratégia kell, közös párbeszéd és politikai akarat”– zárta gondolatait Komárom polgármestere.

A tárca jelenleg olyan törvénymódosításokat készít elő, amelyek a kiadások felülvizsgálatának és az anyanyelvi oktatás elérhetőségének elemzésére reagálnak. A cél, hogy minden gyermek – nyelvi vagy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – egyenlő és minőségi oktatási feltételekhez jusson.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük