Városunkban, az egykori református kollégium udvarán tartottak megemlékezést a trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulója alkalmából. Az esemény a nemzeti összetartozás iránti elkötelezettséget is kifejezte. A Trianoni-gyűrű emlékműnél Feszty Zsolt, a TÜ-kör Polgári Társulás elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta; fontos, hogy előre tekintsünk, és megőrizzük hitünket a nemzet jövőjében.

Az ünnepi szónok, Juhász György, a Selye János Egyetem rektorhelyettese felidézte: „A magyar történelem egyik legsötétebb napjára emlékezünk. De a felvidéki magyarságnak van jövője – csak az a nemzet veszhet el, amely lemondott önmagáról.” Hozzátette: „Bár ezen a gyásznapon fájdalmas emlékeket idézünk fel, a jövőbe tekintve, bizakodva és kultúránkat tisztelettel őrizve építhetjük tovább közösségünket.”

A megemlékezés méltó hangulatát Korpás Réka és a Mérges Banda előadása emelte tovább. A program zárásaként – a korábbi évek hagyományos fáklyás felvonulása helyett – a résztvevők ezúttal motoros és autós menetben folytatták útjukat a rendezvény dél-komáromi helyszínére, a megemlékezés második állomására.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává. Az erről szóló törvény kimondja: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük