Az elmúlt időszakban több miniszter is felkereste városunkat, akik nemcsak a helyi önkormányzat vezetésével folytattak tárgyalásokat, de a különbőző állami, oktatási és egészségügyi intézményekbe is ellátogattak. A miniszteri látogatások elsődleges célja az volt, hogy a szaktárcák vezetői tájékoztatást kapjanak a városunk és a régiónk életét érintő kérdésekről. A tárgyalások központi témája a fejlesztések és a beruházások voltak, valamint ezek pénzügyi fedezetének biztosítása.

Április elsején Tomáš Drucker oktatásügyi és Kamil Šaško egészségügyi miniszter érkezett meg városunkba. Az oktatási tárca vezetője a Jókai Móra Alapiskolában tett látogatást, ahol részt vett egy tanítási órán, majd az iskola vezetésével egyeztetett a jelenleg már folyamatban lévő iskolaügyi reformról, és meghallgatta a tanárok ezzel kapcsolatos tapasztalatait. Az egészségügyi tárca vezetője a ZaMed mentőszolgálat központját kereste fel, ahol az érintett szakemberekkel elsősorban a mentőszolgálatokat érintő törvényről cseréltek véleményt, amely várhatóan két évtized után újul meg teljesen a parlament jóváhagyását követően. Ezt követően mindkét tárcavezető ellátogatta a városi sportcsarnokban aznap megtartott Alma Mater expóra, ahol a felsőoktatási intézmények mutatkoztak be a középiskolás diákoknak.

A tárgyalások a városházán folytatódtak, ahol a város vezetésével találkoztak a miniszterek. Többek közt szóba került az óvodák finanszírozásának kérdése, ugyanis az átszervezést követően a települések költségvetésében hiányoznak az anyagi források. Szóba került az iskolahálózat optimalizációja is, mivel a jelenlegi demográfia adatok mellett elkerülhetetlen lesz az oktatási intézmények számának a csökkentése. Különösen érzékeny kérdés ez a nemzetiségi oktatás terén, ezért Komárom vezetése egy kerekasztal összehívását kérte, ahol a szakmai szervezetekkel közösen készülne el egy ezzel kapcsolatos tervezet.

Tomáš Drucker kifejezte támogatását a kérdésben, és mint elmondta, nyitott a szakmai egyeztetésre.
Az egészségügy kérdések kapcsán felmerült a határon átnyúló egészségbiztosítási rendszer kiterjesztése, amit Komárom város következetesen képvisel. Kamil Šaško elmondta, hogy napokon belül a témával kapcsolatosan Budapesten folytatja a tárgyalást. Fontos témának tartja ezt a témát a V4-ek országain belül, mert minden határvonalon segíthet a színvonalas egészségügyi szolgáltatás elérhetőségében. Már belátható távolságban van a határon átnyúló elsősegély ellátás aláírása, de a miniszter támogatja az e-receptek és a többi szolgáltatás bővítését is. Mindkét miniszter támogatásáról fejezte ki az olyan példa értékű projekteket,mint a tavaly elindított KomSport weboldal (www.komsport.eu ), amelynek célja, hogy minél több gyerek és felnőtt tájékozódjon a sportolás adta lehetőségekről városunkban.

Április 11-én, pénteken Jozef Ráž közlekedési miniszter látogatott el városunkba, akit elkísért Igor Choma államtitkár, több állami közlekedési vállalat (Železnice Slovenskej republiky, Verejné prístavy, Slovenská správa ciest) vezérigazgatója, valamint Zuzana Matejičková és Marcela Čavojová parlamenti képviselők. A tárgyalások a városházán kezdődtek, majd terepszemlével folytatódott a város több pontján.
A tárgyalások során szóba került a Vág-híd felújítása is Ezzel kapcsolatban a miniszter úr beszámolt az eddig megtett előkészületekről. Mint elhangzott, előreláthatólag jövőre kezdődhetnek meg a felújítási munkálatok. A tárcavezető és kísérete ellátogattak az izsai útkereszteződéshez is. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy még az idén elkészül az útkereszteződés felújításának tervdokumentációja. A munkálatok megkezdését jövőre tervezik, melynek során két körforgalom is létesülne, az egyik állami, másik pedig magántőke finanszírozással.

Jozef Ráž miniszter ellátogatott a kikötőbe és az ún. spiccre is, a Vág és a Duna folyók találkozásához. Mint közismert, a két folyó találkozásánál egy ipari üzem található, amely korlátozza a partszakasz megközelítését. Mint elhangzott, nemsokára viszont megtörténik a korlát elbontása, így a polgárok számára is elérhető lesz a két folyó találkozásának partszakasza. A város egy kilátó építésére pályázik, amely mellett egy pihenőhely is létesülhet. A város vezetőivel folytatott megbeszélésen további téma volt a bérlakások építésének a kérdése, amelyben a mostani kormányzat aktív szerepet vállal. A város egy konkrét javaslatcsomaggal is elő állt, amelynek köszönhetően több bérlakás is épülhet.

A helyszíni látogatások része volt a komáromi vasútállomás is, ahol már az idei évben felújításokat terveznek. Szó volt a vasúti sínek bővítéséről, amely kulcsfontosságú a Komárom-Pozsony útvonalon. A vasúti társaság vezérigazgatójának elmondása szerint dolgoznak a fejlesztésen, több lehetőséget elemezve. Ráž miniszter is fontosnak tartja az ország egyik legjobban kihasznált vasúti vonalának fejlesztését. A kerékpárutak fejlesztésével kapcsolatban elhangzott, Komárom tavaly fejezett be egy szakaszt és nemsokára egy újabb szakasz építését kezdhetik el. Április elején viszont már egy újabb kérvényét jutattak el az illetékes minisztériumba egy további útvonal építésére, amit a miniszter úr is támogatásáról biztosított.

Szóba került a Monostori híd ügye is, hiszen Komárom város következetesen képviseli a régióra nehezedő teherforgalom kezelését. Mivel az elkerülő út építése egy hosszabb távú cél, amihez még további utak kiépítése is szükséges Érsekújvár irányába, ezért a város a tranzit teherforgalom korlátozását szorgalmazza. Elsősorban a Lengyelországba irányuló teherforgalom átirányítása szükséges, hogy a kamionok ne okozzanak balesetveszélyes helyzeteket és ne használják a helyi úthálózatot. Jozef Ráž tárcavezető a forgalom korlátozásával kapcsolatosan nyitott a tárgyalásokra a magyarországi féllel.
A miniszter úr és kísérete meglátogatta a Határőr Utcai Alapiskolát, ahol az eddigi legnagyobb iskolafelújítás zajlik Komáromban. Mivel történelmi épületről van szó, ez is a minisztérium hatáskörébe tartozik. Az intézmény épülete az ország egyik legöregebb iskolaépülete.

Jozef Ráž közlekedési miniszter Keszegh Béla polgármesterrel közösen megtartott sajtótájékozatón kiemelte, hogy fontosnak tartja az elkezdett egyeztetések és találkozók folytatását. Mindketten köszönetet mondtak a régió parlamenti képviselőinek, mivel a legtöbb esetben az ő közvetítésükkel és részvételükkel zajlanak a szakmai találkozók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük