Jókai Mór születésének 200. évfordulója tiszteletére városunk gazdag és változatos programokkal készül. Az előkészületek már fél évvel ezelőtt elkezdődtek, az év folyamán számos kulturális esemény várja majd az érdeklődőket. Az ünnepi rendezvénysorozat koordinátora a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület. Keszegh Margit, az egyesület elnöke elmondta, hogy különösen nagy figyelmet szentelnek annak, hogy méltó módon emlékezzen városunk polgársága a nagy mesemondó születésének 200. évfordulóján.

– Február 18-án tartjuk a az első megemlékezéseinket. A Király püspök utcában található Jókai szülőháznál koszorút helyezünk el az emléktáblán, majd a református templomban három órakor kezdődő díszünnepségen kultúrműsorral és ünnepi méltatásokkal emlékezünk Jókaira. A megemlékezés a Zichy palotában folytatódik, ahol megtekinthető lesz a Jókai kiállítás, valamint Porpáczy Zoltán plakátkiállítása. Az ünnepség fél hatkor Jókai Mór múzeumkertben található szobrának megkoszorúzásával zárul – ismertette a részletes programot Keszegh Margit.

Az emlékév rendezvényeinek szervezésébe számos kulturális és civil szervezet is bekapcsolódik, így tartanak majd szakmai előadásokat, rajzpályázatot hirdettek, a Jókai Színházban megtekinthető lesz az Elátkozott család színpadi változata, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége vetélkedőt szervez az alapiskolák részére és a Szinnyei József Könyvtár hetente jelentkező podcastjaiban Jókai ismertebb műveiből hangzanak el részletek.

A szervezők Jókai Mór 200 néven létrehoztak egy facebook profilt is, ahol az aktuális programok meghirdetése mellett számos érdekességet is megtudhatunk Jókai Mór életéről és munkásságáról.

ma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük