Csütörtökön Komáromba látogatott Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. Elsőként a Selye János Gimnáziumban, a bencés emlékév kapcsán, korábbi bencés diákként tartott előadást.

Ezt követően a városházán folytatta a látogatást, ahol Keszegh Béla és Molnár Attila polgármesterekkel tárgyalt. Szóba kerültek a határon átívelő fejlesztési források lehetőségei, továbbá a határon átnyúló egészségügyi-biztosító rendszer, amely keretén belül a határ túloldalán is lehetőség nyílna az egészségügyi szolgáltatások igénybe vételére.

Folytatódtak az egyeztetések a Monostori-híd kapcsán is, hiszen a tranzit teherforgalom túl nagy terhet jelent a Duna északi oldalán. Szóba került a Jókai 200 emlékév is, mivel a magyar országgyűlés az idei évet Jókai emlékévnek nyilvánította és Komárom is készül egyik leghíresebb szülöttjének az ünneplésére.

Szijjártó Péter egy komáromi trikolórral díszített mezt kapott Keszegh Bélától ajándékba, mivel a külügyminiszter Komáromban született, élt és jelenleg is több családtagja él Komáromban a Duna mindkét oldalán.