A Comorra Kamarazenekar Új év, új lendület, új tánc címmel tartott rendhagyó koncertet tartott a Tiszti pavilon dísztermében. A szinte zsúfolásig megtelt teremben elsőként Süll Kinga, a kamarazenekar vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Lakatos Róbert, az Egressy Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a rendezvényt, aki elmondta, hogy örömmel látja, milyen nagy létszámú közönség látogatja a zenekar rendezvényeit. Ez is bizonyítja azt, hogy a komolyzene ereje napjainkban is vitathatatlan.

A hangulatos, tánccal, pantominnal, sokféle színes effektussal tarkított koncert után Süll Kingát, aki alig egy ével ezelőtt vette át a kamarazenekar vezetését ezévi terveikről kérdeztük. Mint megtudtuk, a mostani koncert a tavaly meghirdetett Comorra bérlet harmadik előadása volt.
– A negyedik koncertünk pedig egyházi jellegű lesz, a református templomba hirdettük meg az áprilisi hónapban, virágvasárnapra. Jelenleg erre készülünk, és érdekessége lesz, hogy egy kórust is meghívtunk, a Cantate Dominót és lesz egy szólistánk is, Kristóf Réka személyében – árulta el Süll Kinga.

A Comorra Kamarazenekar projektszerűen próbál, ami annyit jelent, hogy egy-egy koncertet megelőzően három, félnapos próbát tartanak. Az utolsó próbát pedig közvetlenül a koncert napján tartják, így biztosítva a maximális felkészültséget és a zenei élmény tökéletességét. Megtudtuk azt is, hogy idén a zenekar szeretne fellépni a Komáromi Napokon is.

– Frankie Lato jazz hegedűs már évek óta szervez jazz kurzusokat városunkban. Számos komáromi és környékbeli zenész vesz részt ezeken a tanfolyamokon és úgy gondoltuk a város fesztiválja remek alkalom lehet egy közös, együtt zenélésre. Reményeink szerint így így valami igazán különleges zenei hangzás alakulhatna ki, a klasszikus és egy jazz zene ötvözete, valami igazán különleges. A tervek megvannak, készülünk rá – nyilatkozta bizakodva Süll Kinga.
A Comorra Kamarazenekar Kulcsfordulás címet viselő koncertjére április 13-án 18 órai kezdettel kerül sor a komáromi református templomban és remélhetőleg találkozunk velük a Komáromi Napokon is.
masz
Pézman Zoltán felvételei