1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét és 1989 óta Kárpát-medence-szerte ünneplik ezt a dátumot, mely a magyar kultúra napjaként vált ismertté. Városunk két eseménnyel tisztelgett e jeles nap előtt.

A magyar kultúra napja előestéjén a Csemadok székházában Bencsík András a Magyar Demokrata főszerkesztője mutatta be könyvét Tarics Péter újságíróval folytatott beszélgetés keretében. Az Aurum Conorarium – A Szent Korona legendás története című mű valódi tényekkel és azokra épülő feltételezésekkel tárja elénk a magyar történelem egyik legfontosabb szimbólumát. A rendezvényt kiállítás is színesítette, amely Szent László életét mutatta be.

A magyar kultúra napján, február 22-én az Egressy Béni Városi Művelődési Központ Kiss Péntek József Kamaratermében Szókratész védőbeszédét Boráros Imre koncertszínházi előadásában tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvény kezdetén Lakatos Róbert, a művelődési központ igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, majd Keszegh Béla polgármester mondta el, hogy városunk gazdag kulturális élete egész évben lehetőséget biztosít arra, hogy tiszteletünket fejezzük ki elődeink előtt és ünnepeljük a kortárs művészeket. Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Varga Gábor zongoraművész előadása bemutatta, hogy Szókratész védőbeszéde az erény és az erkölcs tekintetében aktuálisabb nem is lehetne. Varga Gábor kiemelte, a koncertszínház három fő elemből áll; az irodalom, a színészet és a zene kapcsolódik ebben az előadásformában. A szövegblokkokat zongorajáték követi, amely mindig reflektál az előtte elhangzó szövegre. A színvonalas előadás méltó módon tisztelgett a magyar kultúra előtt.
ma