Városunk diákjainak tart előadást a Generáció Táncegyüttes november 21-én, csütörtökön az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A délelőtt tizenegy órakor kezdődő bemutatónak Madách Imre közismert műve Az ember tragédiája szolgál alapul.

A Generáció Táncműhely 2019-ben alakult, s három különböző formációval folytatja mindennapi tevékenységét. Tagjai pedig kilenc szlovákiai magyar táncegyüttes kiemelkedő táncosai, szólistái. A nemrég bemutatott Hazai Esszencia előadásuk után, a Generáció Kamara Társulattal karöltve, egy táncszínházi produkciót álmodtak színpadra Katasztrófa, avagy Ember! Ez tragédia! címmel.

A társulat legújabb műsora a hagyományos kereteket feszegetve, egy modern kori utazásra invitál, ahol az emberi lét mély kérdéseit firtatják. Nem adnak válaszokat, helyette kérdéseket vetnek fel, melyek a nézőket is elgondolkodtatják saját életük és a körülöttük lévő világ kapcsán. Az előadás egy közös felfedezésre invitálja nézőit, hogy választ kapjunk mi teszi tragédiává az emberi életet – vagy éppen ellenkezőleg, hiszen ez KATASZTRÓFA!, avagy EMBER! EZ TRAGÉDIA!

Az előadás rendezője Gálik Gábor, dramaturgja Varga Emese. A zene Lakatos Róbert munkája, a koreográfiát Gálik Klaudia és Gálik Gábor készítették.
Az előadás a Kulturális Kisebbségi Alap (KULTMINOR) és a Csoóri Sándor Alap jóvoltából valósul meg.