Röviden így jellemezhetnénk a közel három évtizedes múltra visszatekintő Borostyán fesztivál idei rendezvényeit, amelyeknek ezúttal az Európa udvar adott otthont. A fesztivál első napján a rendezvény főszervezője és névadója, a városunkbeli Borostyán együttes adott koncertet.
A fesztivál első napját a Korál Tribute Band fellépése zárta. A zenekar 2019-es megalakulása óta rendszeres résztvevője a különféle hazai és magyarországi fesztiváloknak. Műsorukban kizárólag az egykori legendás Korál együttes számai szerepelnek, amelyeket hitelesen és pontosan adnak elő. A zenekar színvonalas előadásmódját erősiti az a tény is, hogy az ötéves születésnapi koncertjükre egy kultikus helyen, a budapesti A 38-as hajón kerül sor, szeptember 14-én.
A Borostyán fesztivált mindig is a zenei sokszínűség jellemezte. A rockosabb hangzású előadók mellett a népzene is teret kap a rendezvényen. Az idén a Vándor Citera Trió kapott meghívást a fesztiválra, akik mátyusföldi és kalotaszegi dallamokat szólaltattak meg az egykoron nagyon közkedvelt, napjainkban viszont már egyre kevesebb alkalommal hallható citerákon. A Tardoskeddről érkezett citerások után Korpás Réka lépett a színpadra. A komáromi népdalénekes és népzenész csengő énekhangja és kitűnő hangszeres játéka méltó módon nyerte el a közönség tetszését.
A fesztivál a somorjai Deja Vu zenekar koncertjével folytatódott, akik nemcsak a hazai zenei fesztiválokon aratnak sikereket, de játszottak már Varsóban, Prágában, Bécsben, szerepeltek a Pozsonyi Dzsessznapokon és a budapesti Sziget Fesztiválon is. Az idei Borostyán fesztivál zárókoncertjéta Six Notes zenekar tartotta, akik műsorában olyan népszerű előadók dalai csendültek fel, mint Tina Turner, az LGT, Demjén Ferenc és a Neoton együttes. Jövőre már harmincadik évfolyamába lép a rendezvény és remélhetőleg akkor is kitűnő és színvonalas előadók szórakoztatják majd a komáromi közönséget.