A Komáromi Jókai Színház Tündér Lala című zenés mesejátékának főszerepére meghallgatást hirdet. Olyan 7–12 éves fiúk és lányok jelentkezését várják, akik szeretik a színházat, tudnak énekelni és táncolni, s nem gond számukra a szövegtanulás. A próbafolyamat 2024. október végén kezdődik, a bemutató tervezett időpontja: 2024. december 6. A színház előreláthatóan 2 évig tartja majd műsorán az előadást, kettős szereposztásban.
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 23. A meghallgatás időpontja: 2024. szeptember 28. (szombat), 10.30 órai kezdettel. A meghallgatás helyszíne a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpada.
A jelentkezésnél mindenképpen szükséges feltüntetni a szülő elérhetőségeit, csatolni néhány aktuális fotót a gyerekről, illetve a jelentkező gyerek néhány mondatos bemutatását. A színpadi tapasztalat előny, de nem feltétlenül szükséges. Jelentkezni a Komáromi Jókai Színház titkárságán, a titkarsag@jokai.sk e-mail címen lehetséges.