A Komáromi Zsidó Hitközségben immár közel két évtizedes hagyomány, hogy megtartják a Zsidó Kultúra Európai Napját. Idén a Tiszti pavilon nagytermében ünnepelt a közösség, a felújítás alatt álló Menházba csak késő délután sétáltak át a résztvevők, hogy megtekintsék a Töredékek – Komáromi sorsok és történetek a vészkorszak idejéből című, a komáromi holokauszt 80. évfordulója alkalmából készült kiállítást.
A Zsidó Kultúra Európai Napja témája idén az egész kontinensen a család volt. A komáromi rendezvény két előadója is erről szólt. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója a Családi fiók – családi vitrin című előadásában az intézmény gyűjteményébe került családi hagyatékokról, és azok digitalizásáról beszélt, Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem megbízott rektora pedig az intimitásról és a szerelemről beszélt a zsidó házasságban.
Az előbbi előadásból többek közt az is megtudta a hallgatóság, hogy a zsidó közösségekben nem alakult ki a kiváltságokon alapuló örökletes rétegződés, nem tesznek különbséget a közösség tagjai között.
Ebédre kóser menüt kínáltak a szervezők – a kóstolóval egybekötött ételbemutatón a zsidó étkezési előírásokról is szóltak.
A rendezvény keretében adták át a zsidó közösség érdekében végzett munkáért járó Kehila -díjakat – idén öten vették át az elismerést, köztük Szabó Csekei Tímea művészettörténész, a komáromi zsidósághoz kötődő bejegyzések közléséért az Ebédidő-sorozatban, valamint a Töredékek című emlékkiállítás szorgamazójaként, és Ján Makovník, a Komenský Utcai Alapiskola tanára, aki nyolcadikos tanulóival elkészítette a Hová vezetnek a kövek? című dokumentumfilmet.
A Zsidó Kultúra Európai Napja alkalmából a Malek Andrea – Jáger Bandi duó lépett fel a Tiszti pavilon színpadán. A koncert után a rendezvény résztvevői átsétáltak a Menházba, ahol megtekintették a Töredékek című emlékkiállítást, amely október 25-ig tekinthető meg.