A családok az Anglia parkban és a Tiszti pavilon udvarán élvezhették a színes programkínálatot. Kézműves-foglalkozásokkal is készültek idén a szervezők. A gyerekek különböző ecsetfajtákkal és technikákkal festhettek vászontáskákra, gyöngyökből készíthettek kulcstartókat és fülbevalókat és kipróbálhatták a hagyományos nemezelést. Sokan saját agyagtálakat is formáztak, amelyeket később engóbbal, fehér agyaggal díszítettek. A szórakozást egyéb változatos programok biztosították. A Selfiemat lehetővé tette, hogy emlékezetes képek készüljenek az eseményről, Nagy Imre talpasíjásznak köszönhetően a gyerekek megtanulhattak íjászkodni és a Tintaló társulás jóvoltából a esőfelhőket is vadászhattak. Továbbá a legkisebbek, szüleik kíséretében részt vehettek a ringatón, mely Süll Kinga vezetésével zajlott a Tiszti pavilon udvarán.
A kétnapos rendezvény nemcsak kikapcsolódást biztosít, célja, hogy erősítse a családi összetartozást. Az fesztiválon az ügyességi játékokban sem volt hiány, a Szabadidőközpontnak köszönhetően sportolhattak a gyerekek, valamint a Villa Camarum Polári Társulás jóvoltából játszhattak hagyományos népi fajátékokkal. A gyermektáncházat Balázs Lilla vezette a Hárompatak zenekar közreműködésével. Céljuk, hogy felkeltsék a gyerekek néptánc iránti érdeklődését. Fontos számukra az élő zene, valamint a tánc kapcsolatteremtő ereje. A táncházak a szórakozás mellett érékátadásról és hagyománymegőrzésről is szólnak.
A Komálom Gyerkőcfesztivál idén több oktató jellegű programmal is készült. A DentaLife fogászati szakrendelő orvosai játékos formában tanították a gyerekeket és szüleiket a fogápolásról. A komáromi vadászok interaktív standja lehetőséget nyújtott arra, hogy a legkisebbek is megismerkedhessenek a vadászat alappiléreivel és kipróbálhassák a vadászkürtöt is. Továbbá a komáromi tűzoltóparancsnokság és a komáromi járási rendőrparancsnokság gépkocsibemutatóval es zamed mentoszolgalat elsosegely-oktatassal készült. A fesztivál végén Szalóki Ági gyermekkoncertje szórakoztatta a jelenlévő családokat.