Az augusztus 20-i ünnephez kötődő hagyományos programok mellett az érdeklődők ingyenesen tekinthették meg Tátra Moziban A nemzet aranyai című filmet, amely a legendás magyar vízilabda válogatott csapatot mutatja be. A magyar filmtörténelem hivatalosan is legsikeresebb dokumentumfilmjét eddig több mint 90 ezren tekintették meg. A film bemutatása előtt közönségtalálkozóra is sor került, ahol a legendás csapat három tagja Szécsi Zoltán, dr. Kiss Gergely és városunk díszpolgára, Gergely István is jelen volt.

A közönségtalálkozón Keszegh Béla köszöntette a szép számban megjelent érdeklődőket és a legendás vizilabda válogatott három tagját. A Bödők Gergely által vezetett beszélgetés során a játékosok meséltek arról, hogyan kerültek kapcsolatba a vízilabdasporttal, mi volt az, amivel mindig többet tudtak felmutatni, mint az ellenfeleik és mivel foglalkoznak mostanában. A jelenlévők nemcsak a sikerekhez való úthoz kaphattak tanácsot, de a humoros szóváltások is igazolták, hogy különleges személyiségekről van szó.

A beszélgetést követően rövid kvíz-játékra is került sor, ahol a helyes választ adók dedikált vízilabdákat nyerhettek. Természetesen nem maradt el a fotózkodás sem és aláírt kártyákat is kaptak a termet megtöltő szurkolók.

A találkozón jelen volt Ondrej Gajdáč alpolgármester is, aki korábban a szlovák ifjúsági vízilabda válogatott edzője volt, így a Gergely Istvánnak is ő volt a mestere. Gergely István később olaszországi, majd spanyol légióskodás után igazolt át a budapesti Honvédba, majd Kemény Dénes szövetségi kapitány meghívására a magyar válogatottba került.

A felvételen balról jobbra: Ondrej Gajdáč alpolgármester, Szécsi Zoltán, Gergely István, dr. Kiss Gergely és Keszegh Béla alpolgármester.

A film vetítése a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg, a segítségükkel valósulhat meg a film feliratozása is és vetítése több szlovákiai moziban is. Városunkban az ősz folyamán az érdeklődő iskolák diákjai is megtekinthetik a filmet a helyi Tátra Moziban.

„A nemzet aranyai annak kielemzésére vállalkozik, hogy milyen körülmények, adottságok segítették hozzá a nagy időszak csapatát a kivételes teljesítményhez. Ehhez nem próbálkozik semmiféle bűvészkedéssel: egyszerűen elmeséli, -mesélteti a történetet. Mivel az emlékezés konstruktív, a „teljes igazságot” soha nem fogjuk megtudni. De a sokféle nézőpont, karakter és összecsengésük azért „körülrajzolja”. Keresetlensége, természetessége – amely mögött azonban alapos, a tizedmásodpercekre is érzékeny szerkesztői munka húzódik meg – a film egyik legnagyobb erénye. Világklasszis játékosaink úgy ülnek szemben velünk, idézik fel a nagy időket, mintha a barátaink lennének, és sörözőben vagy vendégségben találkoztunk volna. És akárhányszor emlegetik egymást vagy – páros interjúk esetén – reagálnak a jelen levő másik által elmondottakra, testvériességről tanúskodnak a szavaik.”
(Kiss Péter, www.kultura.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük