A Szlovákiai Városok Uniójának képviselete az újonnan megalakult Idegenforgalmi és Sport Minisztérium képviselőivel folytatott tárgyalásokat. A megbeszélésen Dušan Keketi miniszter mellett a tárca két államtitkára, Marek Harbuľák és Ján Krišanda fogadta az unió küldöttségét, Richard Rybníčeket, a társulás elnökét, Keszegh Béla polgármestert, a társulás alelnökét és Ján Prílepokot, Alsókubín polgármesterét.
A minisztérium vezetése a Szlovákiai Városok Uniójának képviselőivel megvitatták az újonnan létrehozott minisztérium jövőképét. A megbeszélés témai közt szerepelt a helyi turizmus támogatását szolgáló források kialakítása, a sport finanszírozása valamint a sport-infrastruktúrába történő beruházások.
Az unió egy javaslatcsomagot is megfogalmazott a minisztérium vezetésének, amelynek része volt a sport támogatásának az átszervezése és egy olyan, eddig teljesen elhanyagolt témakör, mint az idősek sportolási lehetőségeinek a bővítése. A városok képviselői javasolták továbbá egy országos sport-térkép elkészítését is, amely alapján a jövőben elindulhatnak majd a beruházások, és ez a térkép egyben továbbá garanciát jelentene arra is, hogy minden régióban elérhető lenne a megfelelő sport-infrastruktúra.
A megbeszélésen Dušan Keketi miniszter leszögezte, hogy a minisztérium szoros partnerként tekint a szlovákiai városokra. Az önkormányzatok jelentős mértékben támogatják a helyi sportéletet, továbbá a legfontosabb sportrendezvények szervezésében is a legnagyobb részt vállalják fel. A Szlovákiai Városok Uniója jelenleg 24 várost és közel 1,35 millió lakost képvisel.