A változtatás célja, hogy a módosítás hozzájáruljon a polgárok nagyobb érdeklődéséhez a rendőrségnél és a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó további erőknél való szolgálat iránt. Az érdeklődők a középiskolai tanulmányaik befejezése után azonnal beléphetnek a testületbe.

– Rendőrnek lenni egy életre szóló hivatás. Aki ezt választja az élet, az egészség, a vagyon védelme, a társadalom biztonságának és rendjének megteremtésében való részvétel mellett dönt – hangsúlyozza Miloslav Vitek, a Komáromi Járási Rendőrkapitányság igazgatója. A rendőrség regionális igazgatóságai folyamatosan toboroznak jelentkezőket, így a Komáromi Járási Rendőrkapitányságon is. A jelölteknek bizonyos kritériumoknak meg kell felelniük.

– Fontos a törvények tiszteletben tartása és az erkölcsi szabályok betartása, ezért ilyen hozzáállással rendelkező új kollégákat keresünk a csapatunkba. A rendőrtisztek állami szolgálatáról szóló törvény módosítása szabályozza a rendőrség kötelékébe való belépés korhatárát, amelyet már 18 évben állapították meg. Ezen kívül a rendőrnek jelentkezőnek megbízhatónak, feddhetetlennek kell lennie és középfokú végzettséggel, tehát érettségivel is kell rendelkeznie – nyilatkozta Miloslav Vitek.

A toborzás feltételeiről bővebb információt a belügyminisztérium honlapján, a Legyél rendőr! menüpontban található, Az utóbbi években a Komáromi Városi Rendőrség is emberhiánnyal küzd. Az ideális helyzet eléréséhez szükséges lenne a komáromi városi rendőrök létszámát legalább négy új kollégával megemelni. Éppen ezért nemrég versenytárgyalást is hirdettek a posztok betöltésére.

– A felhívás nagyon sokáig ott volt a város honlapján, sok szó esett róla, de sajnos nem volt elég sikeres. Csak hárman jelentkeztek a meghirdetett négy állásra. Azt vártam, hogy hasonlóan mint a múltban, mondjuk három évvel ezelőtt, 17 ember jelentkezett a két posztra, ami természetesen nagyobb választási lehetőséget nyújt. Mindhárom jelentkező sikeres volt, ez szerencsés helyzet számunkra. Úgy gondolom, hogy ezer lakosra egy városi rendőrnek kellene lennie. Komáromban így 34 városi rendőrnek kellene lennie, a jelenlegi létszám viszont 19 – mondta el Alexander Tóth, a Komáromi Városi Rendőrség parancsnoka.

A három sikeres pályázó a továbbképzésük után áll majd szolgálatba. A városi rendőrség továbbra is keresi az új kollégákat. A felvételi feltételekkel kapcsolatos további információk a mp@komarno.sk címen kérhetők.

Hozzászólások — 1

  • Jó lenne bizony, mert rengeteg szemtelen BMW, Mercedes Audi szegi meg a parkolás szabályait és a kihelyezett közlekedési táblák utasítását. A füvön parkolás is Komáromban jellemző csak. Hiába a tábla ha nincs ellenőrizve. Nem látni gyalogos járőröket. Kellene a lakótelepekre is öszzpontosítani sokan a kutyákat tilosban és póráz nálkül sétáltatják. Igaz a belvárosban is, sőt a helyi rendőrségi épülettől 50 m körzetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük