A Tiszti pavilon udvarában megtartott kétnapos esemény mindkét napja népes közönség előtt zajlott és az augusztus végi hőség sem riasztotta el a műfaj szerelmeseit attól, hogy részt vegyenek a hagyományteremtő szándékkal útjára indított rendezvénynek. A neves előadőművészeket felvonultató fesztivál szervezője a városunkban működő Lehár Ferenc Polgári Társulás volt.

Klemen Teréz, a társulás elnöke elmondta, hogy már régi vágya volt az, hogy operett fesztivált rendezzenek Komáromban, hiszen számos, elsősorban magyarországi településen rendeznek hasonló jellegű, sikeres fesztiválokat. Így adódott az ötlet, hogy Lehár városában, Komáromban is rendezzenek operett fesztivált.

– Szerintem mindenki szereti a jó zenét, és azért olyan műsorszámokat és olyan zeneszámokat válogattunk, ami megmutatja, hogy az operett műfaja nem egy bóvli, hanem itt is vannak igényes zenei dallamok – tette hozzá Klemen Terézia.

A fesztivál programja valóban változatos volt, közismert musical és filmslágerek szerepeltek a komáromi Carpedante Trió műsorában, volt 19. századi divatbemutató és érdekes beszélgetések, előadások is színesítették a rendezvényt. Így többek közt a résztvevők részleteket tudhattak meg Lehár Ferenc és Kálmán Imre szerelmi életéről, a rendezvény fővédnöke, Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező pedig Nagy Ibolya primadonnával beszélgetett az operett reneszánszáról. A neves és közismert szakember szerint jó látni, hogy vannak fiatalok, akik operetteket énekelnek, de sajnos már nagyon kevesen vannak. Mint elmondta, sokat kell még tenni azért, hogy az operett ismét régi fényében tündököljön.

A fesztivál mindkét napja gálaesttel zárult, a neves előadóművészeket a Farkas Pál vezette Dunakeszi Szimfonikus Zenekarnak kísérte. A szervezők már készülnek a következő évi Nemzetközi Operettfesztiválra, melynek köszönhetően városunk ismét két napra a műfaj fővárosa lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük