A nyár folyamán egy nagyszabású nemzetközo komolyzenei találkozónak, a Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedű- és Kamarazenei Versenynek adott otthont városunk. A tizenötödik alkalommal megtartott verseny szervezői a Komáromi Kamarazenekar, a Komáromi Művészeti Alapiskola és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ voltak. A hegedűszóló kategóriában öt korcsoportban vetélkedtek a résztvevők, ezek egyike a konzervatóriumi hallgatókat foglalta magába. A kamarazenekar kategóriában különböző hangszeres együttesek mérték össze tudásukat. A versenyre 37 magyarországi és szlovákiai művészeti alapiskola jelentkezett, a résztvevők összlétszáma 270 volt (versenyzők, korrepetítorok, pedagógusok és megfigyelők).
A hegedűszólókat és a kamarazenekarokat külön zsűrik értékelték, melyek elismert zenei szakértőkből álltak: Jozef Kopelman, a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola professzora, Lakatos Róbert, a helyi művelődési központ igazgatója, egyben kitűnő hegedű- és brácsaművészünk, Ácsné Szilli Éva, a hegedűjáték vezető módszertani szakértője Budapestről, Juraj Tomka, a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola és Konzervatórium professzora, Jozef Ostrolucký koncertművész, Bolyky Zoltán budapesti hegedűművész-karmester, Rudolf Harmat, a Komáromi Művészeti Alapiskola zenepedagógusa, az esemény főszervezője, valamint Boris Borsányi, a Komáromi Kamarazenekar koncertmestere és Ervin Fulmek, a Komáromi Kamarazenekar karmestere.
Mindkét zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen a hegedűszólók versenyében 53 egyéni jelentkező indult, a kamarazenekarok mezőnyében pedig 32, több hangszert (hegedű, brácsa, cselló, fuvola, eufónium, szaxofon, elektromos gitár, ütőhangszerek, stb.) megszólaltató együttes. Versenyünk jellegzetes vonása, hogy a kamarazenekarok esetében lehetővé teszi, hogy diákjaival együtt a zenepedagógus is fellépjen. Mondanunk sem kell, sokan éltek ezzel a lehetőséggel.
Mindegyik egyéni versenyző a maga egyedi módján adta elő a zeneműveket, mint ahogy az egyes kamarazenekarok összetétele és előadásmódja is különbözött. Az esemény a lelkesedés, egyediség és harmónia nagyszerű mustrája volt.
A zsűritagok több résztvevőt is arany-, ezüst-, illetve bronzsávval jutalmaztak és három versenygyőztest hirdettek: a 14 éves Marcel Anthony Almant (ZUŠ Svetozára Stračinu, Detva), a Rácz Tünde, Bakos Viola, Martonosi Sára és Csepregi Andor összeállítású kvartettet, a szegedi Szent Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium diákjait és a szintén ezt az intézményt képviselő16 éves Nagy Csilla Rózát, aki egyben elnyerte a fődíjat is: egy táblagépet. Neki ítélték a zsűri különdíját is Hubay Jenő Hullámzó Balaton c. művének bravúros előadásáért.
Többen már sokadjára találkoztunk, hiszen a verseny, amely fölött a kezdetektől fogva Rudolf Harmat, a Komáromi Kamarazenekar egyik alapítója bábáskodott nagy odafigyeléssel, Eva Ďurčová lelkes támogatásával, immár 15 évet tudhat maga mögött. A világjárvány mindenkit próbára tevő időszaka alatt csak a zenei felvételek vetélkedhettek egymással, így most mindannyian: a versenyzők, a zenepedagógusok és a korrepetítorok is fokozott örömmel várták a személyes találkozást, a komáromi megmérettetés mással össze nem hasonlítható hangulatát. Találkozzunk a XVI. évfolyamon, Komáromban!
Eva Ďurčová