Befejeződött a vízvezeték-hálózat kiépítése Kabátfalun. A városrész ház- és kert tulajdonosainak eddig csak a saját kútjukból tudtak vízhez jutni, ezért a KOMVaK úgy döntött, hogy Kabátfalun is bevezeti a vezetékes ivóvizet, így könnyítve meg a városrészben élők életét.
– 2019-ben kezdtük el a vízvezeték-hálózat első szakaszának kiépítését ebben a városrészben, amelyet sikeresen be is fejeztünk. Ezt követően tértünk át a második szakasz kivitelezésére, amelyet 2022-ben fejeztünk be. Így mostanra mintegy 4,5 kilométernyi új hálózatot építettünk ki, amely mintegy 250 lakost szolgál ki Kabátfalun. Befejeztük az utólagos tereprendezést is, amelyet az engedélyezéskor úgy időzítettünk, hogy az emberek már a saját vízcsatlakozásukat használhassák. Jelenleg 50 ingatlan van rákötve a hálózatra, de reméljük, hogy ez tovább folytatódik. Így körülbelül 250 ember számára lesz elérhető az ivóvíz – nyilatkozta Patrik Ruman, a KOMVaK vezérigazgatója.
A KOMVaK városi vállalat azzal is büszkélkedhet, hogy ezt a projektet saját forrásból finanszírozta, és a 4,5 kilométer hosszú vízvezeték mintegy három év alatt épült meg.
– Sikeres és egyben kísérleti projektnek is tartom a mostani fejlesztést, amely megerősítette, hogy a KOMVaK képes önerőből fejleszteni és együttműködni a lakosokkal. A kabátfalusi háztulajdonosok és kertészek eleinte panaszkodtak az utólag elvégzett helyreállítási munkálatokra, de most már más a helyzet, mert mintegy 3100 négyzetméternyi utat építettünk és javítottunk ki. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jól sikerült rekonstrukció, és a település lakóit szolgálja majd – tette hozzá Patrik Ruman.
A KOMVaK az idén befejezte a vízvezeték-hálózat kiépítését a Madzagosi kertészeti övezetben is, a Vág híd mögött, a jobb oldalon található területen. Itt mintegy 1200-1300 méter új vízvezeték-hálózat épült és mintegy 60 lehetséges bekötést építettek ki. Jelenleg 30 van bekötve. Tervben van viszont a vízhálózat kiépítése a további városrészekben is.
– A jövőben Gyulamajoron és Nagyharcsáson szeretnénk folytatni a munkálatokat. Ez a két projekt előkészítése már folyamatban van. Elkészültek a projektjek, és benyújtottuk a pályázatokat. Igaz, hogy jelenleg Gyulamajoron a Vízgazdálkodási Vállalattal és az állami vasúttársasággal akad némi problémánk, és Nagyharcsáson pedig az egyik telek tulajdonosával kell megegyeznünk, akinek volt néhány észrevétele, de hiszem, hogy sikerül megoldást találnunk. További fontos információ, hogy egy újabb projektet igyekszünk sikerre vinni, ez pedig a víz- és csatornahálózat kiépítése a Őrsújfalun, a vadasi területen. Ha sikerrel járunk, akkor ezen a területen jövőre szeretnénk elkezdeni a munkálatokat – mondta el Patrik Ruman vezérigazgató.
bal