Megtartotta évadzáró társulati ülését a Komáromi Jókai Színház, amelyen Gál Tamás direktor és Varga Emese, a színház művészeti vezetője foglalta össze a 2022/2023-as évad jelentős eseményeit.


Varga Emese elmondta, hogy ősszel némi félelemmel vágtak neki az ünnepi, 70. évadnak, hiszen a covidos évek után szűkös forrásokból kellett kihozni, amit lehetett, és felmerült, hogy mindez a jubileum fényében nem lesz-e végül kevés. Aztán menet közben több kezdeményezés is beért, sikeresnek bizonyultak azok az események, amelyeknek nem volt előzménye a színházban, és a „testvérszínházak” vendégelőadásait is örömmel fogadta a közönség. Egyebek mellett ennek köszönhetően sűrű, kiteljesedett évadot zárhatott a Jókai Színház.


Az ünnepi évadban 158 előadást játszott a színház, ebből 130 saját produkció volt. Az előadásokra 39 404 néző vásárolt jegyet. Gál Tamás igazgató a bérletekkel kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt három évben, amióta átvette a színház vezetését, három új nagyszínpadi bérletet sikerült megszervezni. A Mikszáth bérletet a távolabbi régiókból érkezőknek, a Csemadok bérletet (a kulturális szervezet országos tanácsával együttműködve), a legújabb pedig a most induló Selye János Egyetem bérlet – a felsőoktatási intézmény hallgatóinak és oktatóinak.


A színház igazgatója röviden néhány fontosabb műszaki, szervezési kérdésről is beszámolt. Mint mondta, több évtized után rendezni tudták a műhely helyzetét, amely eddig a megfelelő engedélyek nélkül működött, új raktárt szereztek, befejeződött a színházépület összes ablakának a cseréje, a megye támogatásával előkészítették a teljes tetőcserét. A tervek szerint rövidesen az összes reflektort kicserélik a nagyteremben, emellett akadálymentesítik a színházat, amely így a hazai színházak közül elsőként csatlakozott az autistabarát intézmények hálózatához is.


A Komáromi Jókai Színház művészeivel a nyári szünet után legközelebb augusztus 22-én találkozhat a közönség, amikor az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal közösen népszerűsítik az új évad műsorát a Bérletek éjszakáján.

A Komáromi Jókai Színházban sajtótájékoztatóval és társulati üléssel zárták az évadot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük