Huszonöt civilszervezet több, mint kétszáz önkéntese az észak- és dél-komáromi városi hivatalok dolgozóival együtt alkotta meg a közel 6300 darabból álló palacsintakígyót. Az 1010 méteres palacsintakígyó új magyarországi rekordnak számít, a nyúliak egy hónappal ezelőtti, 740 méteres rekordját döntötték meg a komáromiak.

A rekordot Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora hitelesítette. Az ellenőrzés végén a résztvevők meg is kóstolhatták a palacsintákat, ami pár percen belül el is fogyott. A receptet az egyik kersekedelmi csatorna főzőmüsorából ismert séf, Sági Szilárd találta ki, amikor azt a feladatot kapta, hogy alkossa meg Komárom emblematikus ételét, pontosabban Szilárdot egy olyan kihívás elé állították, hogy csinálja meg a Jókai bablevest leves nélkül.

– Ezért valójában egy sós palacsintáról beszélhetünk, ami babpürével van megkenve. Hozzá csipkedjük a a bablevesből kiszedett csülköt, aztán az egészet összegöngyöljük. Egy kis tejföl a tetejére, és pirított kolbászcsipsz – árulta el a recept elkészítését Sági Szilárd.

A rekordméretű palacsinta elkészítésében a városi hivatal dolgozó is kiveték a részüket. Keszegh Béla polgármester elmondta, hogy az ilyen alkalmak megmutatják a közösség valódi erejét.

Molnár Attila és Keszegh Béla polgármesterek is kivették a részüket a palacsinta készítésben

– A mostani rendezvény is jól mutatja, hogyha összefogunk, akkor nagy dolgokra vagyunk képesek, akár világrekordokra is. Fontos volna, hogy több ilyen alkalmat teremtsünk, az emberek jobban megismerjék egymást, beszélgessenek, együtt legyenek és vidámak legyenek – tette hozzá Keszegh Béla polgármester.

A csúcskísérlet szervezői nemcsak a palacsintát kívánták népszerűsíteni, de ünnepelték a két város összetartozását, remélve, hogy a sikeres rekordkísérlet hírére sokan ellátogatnak majd a városba, akár a közelgő Jókai bicentenárium programjaira.

– Jókai 200. születésnapjára készülünk városunkban. Éppen ezért is fontos, hogy készülődve erre a bicentenáriumra megmutassuk, hogy milyen értékek vannak Komáromban. Látjuk azt is, hogy kicsit másként, de mégis a hagyományos értékekre épülve közösen nagy dolgokra vagyunk képesek – mondta el Keszegh Béla.

Az egyre népszerűbb, a két város összetartozását szimbolizáló Jókai-palacsinta már alkalomadtán megtalálható több helyi étterem kínálatában. Kóstolják meg önök is!

A Komáromi Jókai palacsinta receptje 10 adag elkészítéséhez

Hozzávalók a töltelékhez

0,18 kg száraz kolbász
0,50 kg füstölt főtt csülök vagy füstölt-főtt tarja
0,65 kg paradicsomos babkonzerv
0,36 kg lilahagyma
0,80 kg tejföl
0,33 l habtejszín
étolaj, só, bors, szójaszósz, balzsamecet

Hozzávalók a palacsinta tésztához

0,30 kg liszt
2 db tojás
szénsavas ásványvíz
étolaj a sütéshez

A Komáromi Jókai palacsinta elkészítése

A kolbászt hosszában félbe, majd negyedekre, majd azt cikkekre vágjuk és kevés zsiradékon (étolaj) pirítjuk addig, amíg a zsírját ki nem engedi. Majd kivesszük és hűlni hagyjuk. A fokhagymát apróra vágjuk, besózzuk és egy késsel krémesre törjük. A főtt-füstölt csülköt apróra vágjuk, pár szeletet a tálaláshoz félreteszünk.

A kolbászos forró zsíron az összevágott főtt-füstölt csülköt addig sütjük, amíg pörzsanyag nem keletkezik. Ha lepirult kivesszük. A fennmaradt zsiradékhoz kevés vizet adunk, hogy a keletkezett pörzsanyagot feloldjuk, majd zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott lilahagymát és fokhagymát. Ha kell kevés zsiradékot adunk hozzá és karamellizáljuk. A kész, karamellizált hagymát kivesszük és egy kis részét félretesszük.

Ugyanabba az edénybe beletesszük a babot, majd megfűszerezzük egy kis borssal és párolni kezdjük, ügyelve a folyadéktartalmára.

Hozzáadjuk a kolbász felét és a sült csülköt, majd addig hőkezeljük, míg a leve elforr.

Egy kis balzsamecettel és szójaszósszal ízesítjük. Amikor kész összeturmixoljuk.

A maradék kolbászból morzsát készítünk egy kutter segítségével.

A tejfölt egy kis sóval és tejszínnel habosra keverjük.

A palacsinta tésztához egy edénybe tesszük a lisztet, a tojást, a szódavizet és egy csipet sót.

A hozzávalókat összekeverjük. Zsiradékkal kikent palacsintasütőben kb. 22 cm átmérőjű palacsintákat sütünk.

A félretett csülköt vagy tarját kisütjük.

A Komáromi Jókai palacsinta tálalása

A palacsintatésztát egy kanál babpürével megkenjük és a kolbászmorzsával megszórjuk. A tészta négy szélét felhajtjuk és feltekerjük. A tésztát négy részre vágjuk. A tányért „megkenjük” a tejfölös krémmel. A négy darabot felállítva kitálaljuk és a tetejére egy-egy vékony szelet sült tarját helyezünk, mellé kis hagymahalmot teszünk és az egészet megszórjuk a kolbászmorzsával.

Azonnal fogyasztható, hűtés esetén 24 óra.

Sági Szilárd gasztrokibic és Proczeller Tamás a dél-komáromi Tourinform Iroda vezetője

A Komáromi Jókai palacsinta története

A Dél-komáromi Városmarketing és Turisztikai Kft. két éve indította el a közösségi médiában futó Komgasztro című sorozatot, amiben Sági Szilárd gasztrokibic és Proczeller Tamás házigazda járták és kóstolták végig Komárom éttermeit. Az utolsó adásban Sági Szilárd elkészítette a komáromi főzőtársak által ajánlott ételt, a legújabb foodtruck trendnek megfelelő Komáromi Jókai palacsintát, azaz a Jókai bablevest leves nélkül, mellyel Komárom, -Jókai Mór szülővárosa-, az írófejedelem kedvenc ételét alkotta újra.

Az azóta tovább finomított és tökéletesített recept alapján készült Jókai palacsintát 2023. március 20-án mutatták be ismét, ezúttal már szélesebb körben és nagyobb nyilvánosság előtt. Proczeller Tamás a dél-komáromi Tourinform Iroda vezetője, a Komgasztro házigazdája és Sági Szilárd gasztrokibic mutatták be részletesen a Jókai palacsinta receptjét.

Proczeller Tamás kiemelte, hogy több városi legenda is fűződik a Jókai bableveshez. A legvalószínűbb az, hogy Jókai felesége Laborfalvi Róza, többször is főzött bablevest malackörömmel. Az író halála után a Magyarországon megjelenő szakácskönyvek azonban még nem említik a Jókai bablevest. Az anekdoták szerint Gundel Károlynak az 1934-ben megjelent szakácskönyvében már létezik egy hasonló étel, de ott sem nevezik még Jókai bablevesnek. 1980-ban Gundel fiai, Ferenc és Imre újra kiadták a méltán híres szakácskönyvet, melyben már, kiváló marketingfogásként Jókai bablevesként jelenik meg a népszerű egytálétel. Közel 100 év távlatában sokat változott a fogás, sokat finomodott a receptúra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük